Egy felirat mind fölött: az ikonikus Hollywood felirat – 1. rész

2023-ban egy kerek évszázada tekint le Los Angeles városára az a néhány betű, amely egyesek számára a filmes világsiker szimbóluma, mások kerékbe tört álmainak jelképe, a többségnek azonban filmekből ismert motívum vagy turistalátványosság.

 

Senki sem tudja biztosan, hogy Harvey és Daeida Wilcox miért választotta a Hollywood nevet annak a hatalmas teleknek, amelyet Los Angeles határában megvásárolt, és amelyre a család 1887-ben költözött. Talán Daeida a vonaton találkozott egy másik asszonnyal, aki Hollywood nevű floridai nyaralójába igyekezett; talán a farm a nevét a dombokat borító törpeberkenye-bozótról (angolul: California holly) kapta. Az azonban bizonyos, hogy Wilcoxék eladogatták az ingatlan egy részét, s a környékre 1903-tól településként kezdtek hivatkozni az okiratok – vagyis maga Hollywood is kerek évfordulóját ünnepelheti 2023-ban.

 

 

Az első, pici filmstúdió 1907-ben költözött ide, ezt követte három évvel később az első „igazi” stúdió, a heti három filmet (egy „westernt”, egy „easternt” és egy vígjátékot) legyártó Nestor Film Company (amely később beolvadt a Universal-ba). A természeti környezet változatossága vonzotta ide a filmeseket (karnyújtásnyira volt sziklás hegyvidék, sivatag, rét, trópusi dzsungel, végtelen tér, ahol különféle kültéri díszleteket lehetett felhúzni, és egy csomó üres istálló, amiben stúdióépületek kialakítására volt lehetőség), és ezután a mára már 120 éves városrész neve lassacskán az amerikai filmipar szinonimájává érett. (1912-ben már legalább 15 stúdió forgatott itt filmet.)

 

Eredetileg „HOLLYWOODLAND” formában került felirat a Lee-hegy (Mt. Lee) oldalára, reklámtáblaként.

Harry Chandler, a Los Angeles Times tulajdonosa néhány másik vállalkozóval együtt 1923-ban nagyszabású ingatlanfejlesztésbe kezdett a zónában: a filmipar Mekkáját akarták felépíteni. 21.000 dollárból (ez ma kb. 250.000 dollárt jelent) hatalmas reklámfeliratot készítettek, a telefonoszlopokra és fémcső-vázra erősített, egyenként 30 láb (több mint 9 méter) széles, 45 láb (szinte 14 méter) magas betűket 4.000 darab, 20 wattos villanykörte világította meg.

 

 

A felirat villogott is: előbb a „HOLLY”, aztán a „WOOD”, majd a „LAND” gyulladt ki, és negyedik fázisban az egész „HOLLYWOODLAND” tündökölt (igazi vegasi hangulata volt, még mielőtt Las Vegas a ma ismert csillogásában létezett volna). A 13 betű alatt eredetileg egy óriási, 10 méter átmérőjű, szintén villanyégőkkel borított „pontot” is elhelyeztek, hogy még könnyebben odavonzza a tekintete. Korabeli újságok szerint a nagy mű 1923-ban készült el (ennél pontosabb adat nem maradt fenn), és eredetileg másfél évre tervezték a helyén hagyni, csakhogy lassacskán a lábainál fevirágzó település szimbólumává alakult.

 

Hogy lett mégis csonka a felirat?

A pénz az oka. Az ingatlanfejlesztő ugyanis belebukott a nagy gazdasági világválságba, és nem foglalkozott többet a reklámfelirat karbantartásával sem. Először a „H” betű dőlt le, aztán az „OLLYWOODLAND” többi betűje is olyan állapotba került, hogy amikor az 1940-es évek közepén a felirat a város tulajdonába került, le akarták takarítani a Lee-hegy oldaláról.

 

A Hollywoodi Kereskedelmi Kamara mentette meg: 1949-ben felújította, kipótolta a kezdő „H”-val, és levette a végéről az utolsó négy betűt.

Cikkünket folytatjuk.

 

——————–

(Forrás: filmtett.ro, fotók: time.com & onthisday.com & filmtett.ro & Shutterstock)

 

Kezdhetjük szervezni Los Angeles-i utazásodat? Mutatjuk hozzá a legjobb ajánlatokat az amerikaneked.com oldalunkon!