8 amerikai nagyváros a legimpozánsabb felhőkarcolókkal

A városok sziluettje olyan, akár egy ujjlenyomat, egyedi és könnyedén azonosítható, akár csak egy ország zászlója vagy nemzeti szimbóluma.

 

Az Empire State Building, a Transamerica Pyramid, a Sears Tower (ma már Willis Tower), és a torontói CN Tower egyike az észak-amerikai kontinens legikonikusabb épületeinek, melyek a világ legnagyszerűbb városképeit alakítják ki.

 

New York City, USA


Kép: shutterstock

 

New York a világ egyik legismertebb városképével rendelkezik. A felhőkarcolók története New Yorkban 1890-ban kezdődött, amikor befejeződött a World Building építése, melynek magassága elérte a 106 métert. A városban 1910 és 1930 között épült fel 16 a 82 legmagasabb épület közül, beleértve a Chrysler épületet, az Empire State Buildinget, valamint a Bank of Manhattan Trust Buildinget, melyek befejezésük idején a világ legmagasabb épületei voltak. 1890 óta a város 11 építményét tartották számon, úgy mint a világ legmagasabb épületét.
A második felhőkarcoló építési láz 1960 körül kezdődött. Azóta a városban közel 70 felhőkarcoló illetve toronyház épült, beleértve a World Trade Center (Világkereskedelmi Központ) ikertornyait is. Az északi torony, az úgynevezett „One World Trade Center” 417,2 méterrel New York, valamint a világ legmagasabb épülete volt 1972 és 73 között, egészen a 2011. szeptember 11-i terrortámadásig.

 

Chicago, USA


Kép: shutterstock

 

Chicago városában a felhőkarcolók története 1885-ben kezdődött a Home Insurance Building megépítésével, melyet gyakran emlegetnek úgy, mint a világ első acélszerkezetes felhőkarcolóját. Chicago kiemelkedő szerepet játszott a felhőkarcolók fejlődésének történetében. Chicago felhőkarcoló építési láza az 1920-as és 30-as években közepéig ment végbe, ez idő alatt készült el 11 a 91 legmagasabb épület közül. Később még nagyobb ütemű fellendülésen ment keresztül a város, amely az 1960-as években kezdődött és napjainkban is tart. Chicago sziluettjét az elsőként tartják számon Közép-Nyugat Amerikában és másodikként az Egyesült Államokban New York után. 2011 júliusáig 1.125 felhőkarcoló és toronyház épült.

 

Seattle, USA


Kép: shutterstock

 

Seattle városában a felhőkarcolók története 1904-ben kezdődött. Ekkor fejeződött be az Alaska Building építése, amely 14 emeletes és 52 méter magas, és amelyet a város első acélszerkezetes felhőkarcolójaként tartanak számon. Az 1970-es és ’80-as évek között ment végbe Seattle nagy építkezési láza: ezalatt épült fel 15 a város 20 legmagasabb épülete közül, beleértve a Columbia Center és az 1201 Third Avenue épületét. Seattle városában ma már 13 olyan felhőkarcoló áll, amelynek magassága meghaladja a 150 métert. Seattle város sziluettjét 3. helyen tartják számon a Nyugati parton és 11. helyen az Egyesült Államokban.

 

San Francisco, USA

San Francisco az a város, ahol több mint 410 toronyház áll, ezek között pedig 44 olyat is találhatunk, melyek magassága meghaladja a 400 métert.


Kép: shutterstock

 

San Francisco legmagasabb épületei, illetve az irodaházak felhőkarcolói 1960-tól a ’80-as évek végéig épültek, amikor a felhőkarcoló építési láz elérte a várost. A város lakói ezt a folyamatot „Manhattanizáló hullámnak” nevezték. Az építkezések lelassultak mikor bevezetésre kerültek az országban legszigorúbb szabályok , melyek az épületek magasságát korlátozták. Ez a szabályozás egészen 1990-ig fogta vissza az építkezéseket, azonban a korlátozásokat feloldották a közelmúltban zajló gazdasági tevékenységek hatására, így a nagyszabású építkezések tovább folytatódnak a városban. Jelenleg több, mint 30 felhőkarcoló áll építés alatt, vagy engedélyezték a munkálatok megkezdését. San Francisco 21 olyan felhőkarcolóval büszkélkedik, mely magassága meghaladja a 150 métert.

 

Miami, USA

Miami Florida állam azon városa, ahol 295 felhőkarcoló épült, ezek közül 59 olyan, melynek magassága meghaladja a 120 métert. A toronyházak építésének története 1912-ben kezdődött, amikor elkészült a 6 emelet magas Burdine’s Department Store. Habár Miami legismertebb korai felhőkarcolója 1925-ben épült (a Freedom Tower), mely a mai napig a város ikonikus épülete maradt. Miamiban az 1990-es évek közepétől a 2000-es évek végéig óriási felhőkarcoló építkezések zajlottak. Közel 60 épületet engedélyeztek, illetve kezdtek el építeni ez idő alatt.


Kép: shutterstock

 

A fellendülés azonban hirtelen véget ért, amikor 2008-ban összeomlott az ingatlanpiac. Számtalan felhőkarcoló építését törölték vagy elhalasztották. Mindazonáltal 2000 előtt Miami az Egyesült Államok egyik legnagyobb városává nőtte ki magát.

 

Los Angeles, USA


Kép: shutterstock

 

A felhőkarcolók építése eléggé nehéz és drága vállalkozás Los Angelesben, mivel a város közel fekszik a Szent András törésvonalhoz, így a földrengések nagy veszélyt jelentenek. Mindazonáltal számos ikonikus felhőkarcoló tarkítja a belváros egét. A város első felhőkarcolója az 1903-ra elkészült Braly Building volt, mely 13 emeletes, illetve 46 méter magas volt. Az épület eredetileg kereskedelmi célokat szolgált. Azóta felújították lakótoronnyá, és mostmár a “Continental Building” nevet viseli. Los Angelest a felhőkarcoló építkezési láz az 1960-as évek elején érte el, és egészen a ’90-es évek évek elejéig tartott. Ekkor épült fel a város 32 legmagasabb épülete közül 30, köztük a U.S. Bank Tower, az Aon Tower, és a Two California Plaza. Ma már 505 felhőkarcoló emelkedik a városban, 25 közülük bőven meghaladja a 150 métert.

 

Houston, USA


Kép: shutterstock

 

A felhőkarcolók építésének kezdete 1904-re datálható Houston városában, ekkor épült fel a Lomas & Nettleton Building, ezt a 8 emeletes épületet tartják a város legelső felhőkarcolójának. Houstonban az 1920-as években, majd 1963 és az 1980-as években hatalmas építkezések zajlottak. Ez idő alatt a város 45 legmagasabb épületéből 38 készült el, mint például a JPMorgan Chase Tower, a Wells Fargo Bank Plaza és a Williams Tower. 2009-ben Houston a 13. helyen állt a világ legtöbb felhőkarcolójával rendelkező városainak sorában.

 

Toronto, Kanada

Torontóban a felhőkarcolók története 1894-ben kezdődött, ekkor fejeződött be a Beard Building építése, melyet a város legelső felhőkarcolójaként tartanak számon.


Kép: shutterstock

 

Az 1920-as és ’30-as években számtalan felhőkarcoló és toronyház épült fel. Ezt követően 1932 és 1964 között csupán egyetlen 90 méter magas felhőkarcolót építettek. Majd egy még nagyobb ütemű építkezési roham érte el Torontót, mely 1967 és ’76 között érte el a csúcsát. Ebben az időszakban épült fel Kanada 3 legmagasabb épülete. 1990-ig felépült a város és Kanada 2. és 3. legmagasabb épülete: a Scotia Plaza és a TD Canada Trust Tower. A második nagy építkezési hullám 1993 és 2004 között zajlott le. Torontó ma már 2.506 sokemeletes épülettel büszkélkedik.

forrás: erdekesvilag

 

Kezdhetjük szervezni az amerikai utazásodat? Ne feledd, már oltások nélkül is beutazhatsz!
Tekintsd meg legjobb ajánlatainkat az amerikaneked.com oldalunkon!