Ha Kanada, akkor Louise-tó!

Kanada és a teljes észak-amerikai kontinens a világ legszebb nemzeti parkjait, természeti csodáit tartogatja az utazók számára. Ebbe a kategóriába tartozik a Louise-tó is, amivel már biztosan találkoztál.

A kanadai Louise-tó úgy simul bele a tájba, mint egy csiszolt ékkő az ember tenyerébe – szinte látjuk is magunk előtt a vjm.hu metaforáját.

Russ Heinl / Shutterstock | Türkizkék víz, havas hegycsúcsok: elképesztő látvány a kanadai Louise-tó és környéke.

Részben hálátlan feladat természeti csodákról írni, hiszen a legszebb hasonlatok és fotók sem segítenek átadni azt a látványt, amit nyújtanak. De talán arra elegendő ez a cikk is, hogy felkeltse érdeklődésedet, más esetben pedig megerősítsen kanadai utazási szándékodban. Mindenesetre próbáljuk meg!

A Banff Nemzeti Park ékkövéről van szó, amelyet minden oldalról körülölelnek a hatalmas, helyenként kopár és hófödte hegyek. 

A tó a nevét Victoria királynő (1819-1901) negyedik lánya, Louise (1848-1939) után kapta. Miután Louise hercegnő (Argyll hercegnője) erős érdeklődést mutatott Kanada iránt, így a tó mellett más elemeket is róla neveztek el, mint például Alberta tartományt.

A Louise-tó 2,5 kilométer hosszan terül el az őt körülvevő hegyek között, legmélyebb pontjának megérintéséért pedig 90 métert kell leúszni. A Louise-tó angol megfelelője Lake Louise, ugyanakkor ha beírod a Google keresőbe, ne lepődj meg, hiszen elsőként ugyanerre a névre hallgató településsel fogsz találkozni. A Lake Louise falu 5 kilométerre található a tótól.

Leonard Zhukovsky / Shutterstock | A tó színe július és augusztus között a legintenzívebb.

A türkiz felszínt körülölelő hegység másik látnivalója a Victoria-gleccser, amely olvadása sokban hozzájárul a tó egyedülálló színvilágához. A természeti gyöngyszem színe pont emiatt július és augusztus között a legintenzívebb, hiszen ekkor olvad a legerőteljesebben a gleccser jege. Az olvadt víz belefolyik a tóba, és a gleccseriszapon megtörik a fény.


Egy ikonikus kastély a tó partján

A sziklás, gleccserekkel és érintetlen erdőkkel színesített környezetben remek túraútvonalak, híres teaházak és egy kultikussá vált épület, a Fairmont Chateau Lake Louise teszik teljessé az összképet – bár ez utóbbit többen cáfolják.

Mathias Berlin / Shutterstock | Kilátás a tó szélén fekvő Fairmont Chateau Lake Louise hotel épületére.

A hotel építését a Canadian Pacific Railway végezte azzal a céllal, hogy a kifejezetten a nemzeti parkba látogató utazók számára biztosíthassák az elszállásolást. Akik cáfolnák a fentebbi állításunkat, ők a Louise-tó természetes környezetének belerondításával asszociálnak a hotel kapcsán. Ugyanakkor az tagadhatatlan, hogy az épület mára már a részévé vált, és az évszakok változásakor együtt alakul a természettel.


Aktivitási lehetőségek a Louise-tó körül

Ha Kanada ezen részére ellátogatsz, garantáljuk, hogy elsősorban nem a hotel fog érdekelni. A Louise-tó csodálatos vidéken található, a kanadai Sziklás-hegység területén, amely – többek között – hegymászókat, írókat és művészeket inspirál, egy életen át.

Ronnie Chua / Shutterstock | A tó jellemzően novembertől április közepéig befagy, ami elsősorban a téli sportok kedvelőinek kedvez.

Az említett területek képviselői mellett a tó és környéke az aktív utazók és a sportolók számára is remek alternatívákat kínál. Hegyet mászhatsz, több útvonalon tervezhetsz kirándulásokat, kenuzhatsz a tavon, és amikor befagy, jégkorcsolyázhatsz is. De persze, ha Nálad nem a sportok vannak főszerepben, csak keress egy spotot gyönyörű kilátással, dőlj hátra, lélegezz mélyeket, és szívd magadba a csoda minden elemét.


Nemzeti parkból nemzeti parkba: tarts velünk, ismerd meg az Egyesült Államok második legidősebb nemzeti parkját!