Vadnyugati szellemváros talált új gazdára Kaliforniában

Egy régóta elhagyatottan álló történelmi városkát kínáltak eladásra Kaliforniában még 2018-ban: az Inyo hegységben található Cerro Gordo 22 épülete, hatalmas földterülete, sőt a hozzá tartozó bányászati jog is új tulajdonosra várt.

A település egyik érdekessége, hogy az első bányaváros volt Sierra Nevada déli vidékén, és az úgynevezett “ezüstúton” feküdt, amely Los Angeles-nél ért véget és részben annak növekedésért és a gazdasági fellendüléséért is felelős.

 

1868-ban Mortimer Belshaw üzletember nyitott bányát a kopár vidéken, s Cerro Gordo rövid időn belül Kalifornia legnagyobb ólom- és ezüstkitermelőjévé vált. A hőskorát élő vadnyugati városkában azonban nem volt túl biztonságos az élet, a Los Angeles Times szerint ugyanis hetente egy ember lett gyilkosság áldozata.

Az Owens-völgyben elterülő település virágzása nem tartott túl sokáig, ugyanis néhány évtized után gyors hanyatlásnak indult az ezüst értékének csökkenése, valamint egy pusztító tűzvész miatt. 1920-ra már csak tíz ember élt itt, majd több más amerikai bányavároshoz hasonlóan teljesen elnéptelenedett.

 

 

Cerro Gordo a meghirdetése előtt is már magántulajdonban volt; évek óta turistákat vezettek körbe a településen fejenként 10 dollárért, a befolyó összeget pedig állagmegóvásra fordították. 2018-ban döntöttek úgy a tulajdonosok, hogy eladják a szellemvárost, amelyet a Bishops Real Estate ingatlanügynökség 925 ezer dollárért (250 millió forintért) hirdetett meg. A bányavárosban megmaradt, többnyire jó állapotban lévő épületek közt egyébként lakóházak, egy fogadó, egy kápolna és egy kocsma is van. Hogy mi lett a sorsa a településnek? – a videó után azt is mutatjuk.

 

 

Brent Underwood amerikai influencer üzlettársával, Jon Bierrel együtt vették meg 2019-ben a települést, 1,4 millió dollárért. Ezért az összegért 336 hektáros területet és 22 épületet kaptak, amelyek közül a város díszes központi eleme, az American Hotel Kalifornia állam legrégebbi szállodája volt a Sierra Nevadától keletre.

 

Brent Underwood a texasi Austin egyik menő hosteljét vezetette, amikor lehetősége nyílt Cerro Gordo megvásárlására.

forrás: erdekesvilag.hu

 

Psszt! Mielőtt kilépnél, használd ki a lehetőséget, és lesd meg nyugati parti utazásainkat amerikaneked.com oldalunkon!