A téli utazásról nem mond le a magyarok többsége

Elkezdődött a téli utazási szezon, amely az előfoglalások alapján nem ígérkezett gyengének.

Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) szóvivője arról tájékoztatott, hogy az idén február–március környékén tapasztalt felpattanás, a külföldi utazások iránt visszaépülő kereslet továbbra is kitart, bár a nyári forgalom a Covid előtti időszak 80 százalékát még nem igazán haladta meg, a téli utazási szezontól is hasonló eredményeket várnak.

 

A külföldi utazások ára a tavaly télihez mérten átlagosan 15-20 százalékkal emelkedett, az összetevők nagyon különbözők.


A tavaly még 360-370 forintos, most 410-420 forint közé is beugró euró és az egyéb költségek növekedése folyamatosan pumpálja és magasan tartja az árakat, ilyenkor sokat számítanak az egyes részköltségek.

fotó: shutterstock.com

 

A téli kiutazó-turizmus felső szegmensét számottevően – várhatóan – nem befolyásolja a gazdasági válság, a New York-i adventi forgatag, a mexikói és a dominikai hangulat vagy Kuba és az örökzöld slágernek számító Mauritius, Maldív- és Seychelle-szigetek a télből a nyárba utazni vágyóknak bőséges programot kínál újból, illetve továbbra is.
A hagyományosnál rövidebb őszi szünetet is igyekezett kihasználni, aki csak tehette, október végén, november elején Róma, Párizs és Isztambul népszerű célpont volt a három-négy éjszakás repülős utak körében. A klasszikus európai városlátogatások időszakának most lett vége, de mind ennél az úttípusnál, mind a kulturális körutazásoknál idén tavasszal, ősszel és télen, fokozatos visszaépülésre van remény, és a kereslet egyelőre töretlen ebben a műfajban.

 


fotó: shutterstock.com

 

Az expó után is változatlanul népszerű és keresett maradt Dubai, és mellé elkezdett felzárkózni a tőle mintegy 50 kilométerre fekvő, meseszép tengerpartot kínáló Ras Al Khaimah négy- és ötcsillagos, all inclusive szállodáival. Az egyéni egzotikus repülőgépes üdülések személyenkénti indulóára 1 millió forint, de nagyban befolyásolja az árakat az úti cél, az időszak, az időtartam, az igényelt szálláskategória, valamint a kinti szolgáltatások mennyisége és milyensége – mondta Bakó Balázs.

A MUISZ szóvivője szerint

a meghosszabbított téli iskolai szünet kedvez a kiutazó-turizmusnak is, a január első hetében kínálkozó és elérhető csoportos és egyéni utazási lehetőségek iránt az eddigiekkel ellentétben most családok is érdeklődnek.

 

Érdekesség, hogy a kulturális körutazások milyen nagy sugarú körben jelennek meg a térképen, az európai, dél-európai és a még távolabbi desztinációk körébe északközép- és dél-amerikai területek is beleférnek, és nem maradnak ki sosem az izraeli történelmi túrák a toplistákról.

 


fotó: shutterstock.com

 

Most indulnak be a Karib-tengeri és a közel-keleti hajóutak, jellemzően nyolc nap, hét éjszaka hosszúságban, amelyek oda-vissza utazással, tranzitszállással 10-11 napos kiruccanások

– állítja Bakó Balázs a szövetségi tagirodáktól kapott információkra hivatkozva.

 

Az árakban rendkívül nagy a szórás, egyéni igényektől, az utazás hosszától függően

– válaszolta a szakmai szövetség szóvivője kérdésünkre. A légitársaságok sem működnek még olyan kapacitással, mint 2019-ben, és a Covid-helyzet, valamint az egyes külföldi szolgáltatások színvonala is lehet még hullámzó, az utazók egyre nagyobb része látja fontosnak emiatt hazai utazási szakértőnél foglalni a a vakációját.

Az áremelkedések miatt alakult felemásan az idei év, számos kedvelt desztináció esetében a kevesebb utas mellett is sikerült elérni, sőt meghaladni a 2019-es év árbevételét.

forrás: világgazdaság | Sándor Tünde

 

 

Az Amerika Neked 2016 óta kínál egyedi és különleges megoldást azoknak, akik amerikai utazást terveznek. Mutatjuk hozzá a legjobb nyugati parti ajánlatokat az amerikaneked.com oldalunkon!