ESTA: jelentős változás az igénylésben

Lényeges változás az ESTA működésében, amely akkor érint, ha gyakran jársz az USA-ba.

 

Magyarország 2009 óta vesz részt az amerikai vízummentességi programban (Visa Waiver Program/VWP), mely lehetővé teszi, hogy magyar állampolgárok vízum nélkül utazhassanak be az Egyesült Államok területére turisztikai, átutazási vagy üzleti célból. Csak a Magyarországon született, magyar állampolgárok vehetnek részt a programban, akik érvényes magyar útlevéllel rendelkeznek. A tartózkodás tartama nem haladhatja meg a 90 napot és a felsoroltakon kívül más tevékenység (pl. munkavégzés, tanulmányok, házasságkötés amerikai féllel) nem folytatható ez idő alatt.

2011 és 2020 között a magyar kormány egyszerűsített honosítási eljárás keretében közel egymillió ember számára adott magyar állampolgárságot a személyazonosságukra vonatkozó megfelelő biztonsági ellenőrzés nélkül. Tekintettel a magyar kormány azon döntésére, mely szerint nem kezelte hiánytalanul az egyszerűsített honosítási eljárásból származó biztonsági kockázatokat, a Vízummentességi programban (röviden VWP) való részvételi eljárások minden magyar útlevéllel rendelkező számára módosulnak.    

 

[quote align=”center” color=”#999999″]A magyar útlevéllel rendelkező személyek az Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszeren (ESTA) keresztül igényelt utazási engedély érvényességi ideje két évről egy évre csökken. Emellett a magyar útlevéllel rendelkezők ESTA-jának érvényessége egyszeri használatra korlátozódik.[/quote]

 

 

A módosítás azonnali hatályú, és mindaddig érvényben marad, amíg az alapjául szolgáló biztonsági aggályokat nem kezelik.  Az ESTA érvényességének csökkentése kizárólag ezen nyilatkozat hatálybalépése után beérkezett új ESTA-kérelmeket érinti, és nem visszamenőleges hatályú.  A 2023. augusztus 1-je előtt kiadott ESTA-engedélyek továbbra is két évig és többszöri beutazásra érvényesek.  

 

(Forrás: utazomajom.hu, fotók: Shutterstock)